ÖNMŰKÖDŐ ÉS EGYMÁSSAL KOMMUNIÁLÓ TOYOTÁK ÉS LEXUSOK JÖHETNEK?

ÖNMŰKÖDŐ ÉS EGYMÁSSAL KOMMUNIÁLÓ TOYOTÁK ÉS LEXUSOK JÖHETNEK?

A világ legzöldebbnek és leginnovatívabbnak tartott autógyártója, a Lexus prémium márkát is jegyző, csak tavaly 1540 szabadalmat (azaz többet, mint az összes többi autógyártó együttesen) bejegyeztető Toyota új kutatási programot jelentett be, amelynek fő területei az önvezető és az egymással kommunikáló járműtechnológiák. A CSRC Next elnevezésű program keretein belül tizenegy járműbiztonsági projekt indul, amelyben nyolc neves kutatóintézet is részt vesz.

Az aktív biztonsági rendszerek és vezetéstámogató technológiák (Toyota Safety Sense és Lexus Safety System) fejlesztése területén már ma is élen járó, modellportfóliójában azokat az egyik legszélesebb körben elérhetővé tevő Toyota és Lexus Együttműködési Kutatási Központja (CSRC) ismertette új kutatási programjait, amelynek célja az új járműtechnológiákkal kapcsolatos lehetőségek tanulmányozása és az ezekkel járó kihívások megoldása. A nyolc vezető észak-amerikai kutatóintézettel közösen indított tizenegy program közül azok kerülnek elsőként sorra, amelyeket a központ az ötéves CSRC Next programjában megjelölt. A kutatási projektek elsősorban arra összpontosítanak, hogyan befolyásolja a fejlett technológia a szélesebb értelemben vett közlekedésbiztonsági trendeket és az ember-gép interakciókat. A kutatási részterületek közt szerepel a fejlett aktív biztonsági rendszerek integrálása (mint például az automatikus vészfékezés), illetve a passzív rendszerek vizsgálata is, például a vezető egészségi állapotának felmérése és elemzése a vezetési információk alapján.

“Az önvezető és egymással kommunikáló járművek technológiái csak a kezdő lépést jelentik a közlekedés széles körű átalakításában.” - véli Chuck Gulash, a CSRC vezérigazgatója. “Azzal, hogy világhírű intézetekkel működünk együtt és nyilvánosságra hozzuk kutatási eredményeinket, hozzájárulhatunk a fejlett mobilitási megoldások és a biztonságos, kényelmes közlekedés jövőjéhez.”

2011-es megalapítása óta a CSRC 44 kutatási projektet végzett el 23 partnerintézet segítségével, több mint 200 kiadványt tett közzé, és több iparági konferenciát szervezett. A CSRC projektjei jelentős mértékben hozzájárultak az autók biztonságának fejlesztéséhez: az intézet többek közt azt is kutatta, milyen szerepet játszik az emberi tényező az autók biztonságában, hogy milyen valós hatást fejtenek ki az aktív és passzív biztonsági rendszerek, vagy hogyan járulhat hozzá a közlekedésbiztonsági adatok gyűjtése az új, hatékonyabb adatelemző eszközök kifejlesztéséhez.
A 2017 januárjában útjára indított CSRC Next program az intézet működésének első öt évében gyűjtött ismeretekre épít majd, és 35 millió dolláros költségvetéssel folytatja kutatásait a fejlett járműtechnológiák, köztük az önvezető autók és az egymással kommunikáló járművek terén. A CSRC Next továbbra is támogatja a Toyota Kutatóintézetnél (TRI) és a Toyota Connected intézetnél (TC) már futó kutatási programokat, hogy felgyorsítsa a fejlett járműtechnológiák kifejlesztését.
A CSRC projektjei négy kutatási területet ölelnek fel:

  • Az aktív és passzív biztonsági rendszerek lehetséges integrálása, fejlett ütközés előtti szenzorok alkalmazása az ütközésvédelem fejlesztésére;
  • A fejlett technológiájú autók használatához szükséges ismeretek modellezése az egyének és a társadalom számára a járművek használati értékének fokozására és az autóvezető/jármű kapcsolat megerősítésére;
  • A vezető pillanatnyi egészségi állapotfelmérésének tanulmányozása, a mobilitás javítása fiziológiai és egészségügyi mérőszámok alapján;
  • Big data adatelemzés és biztonsági elemző technikák alkalmazásával olyan algoritmusok és eszközök kifejlesztése, amelyekkel tanulmányozhatók a vezetési adatok.

Ahogyan az a Toyota és prémium márkája, a Lexus esetében már megszokhattuk, a fejlesztések és a forradalmi technológiák hamar utat találnak a sorozatgyártott autókba, így az új projekt felgyorsíthatja az önműködő és egymással kommunikáló Toyoták és Lexusok piaci bemutatását is.