GŐZERŐVEL KÉSZÜL A KORZIKAI MEGMÉRETTETÉSRE A TOYOTA WRC CSAPATA

GŐZERŐVEL KÉSZÜL A KORZIKAI MEGMÉRETTETÉSRE A TOYOTA WRC CSAPATA

A TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team és pilótái, Jari-Matti Latvala és Juho Hänninen Korzika szigetére vették az irányt, hogy április 6. és 9. között rajthoz álljanak a FIA Rally Világbajnokság negyedik futamán.

A klasszikusnak számító Tour de Corse a WRC francia futama, és egyben a szezon első, aszfalton megrendezett versenye, hiszen ezt megelőzően a mezőny Monte-Carlo jeges útjain, Svédország mély haván és Mexikó murváján száguldott. A Toyota csapatának elsődleges feladata továbbra is a tanulás és a Yaris WRC fejlesztése – még annak ellenére is, hogy az évadot hihetetlenül eredményesen nyitották meg, és a csapat jelenleg a második helyen áll mind a gyártók, mind pedig a pilóták egyéni versenyében.
A Tour de Corse hat év kihagyás után 2015-ben tűnt fel újra a versenynaptárban, és mivel a futam híres a keskeny és kanyargós szakaszokról, méltán érdemelte ki a ‘Tízezer Kanyar Rally’ becenevet. A hegyi utakat az egyik oldalról sziklák, a másik oldalon pedig mély szakadékok szegélyezik, ráadásul az útfelület minősége folyton változik, így az autók könnyen kicsúszhatnak. A szemcsés aszfalt és a hosszú szakaszok miatt a gumik kopásával is fokozottan számolni kell.
A rally bázisa Bastia, de a mezőny a sziget fővárosából, Ajaccioból rajtol el április 7-én, és az autók még aznap két, egyenként mintegy 30 kilométeres szakaszt teljesítenek – méghozzá duplán. A nap közepén nem lesz átfogó szerviz, csak az abroncsok cseréjére lesz lehetőség. Szombaton újabb két szakasz vár a mezőnyre Bastiától északra; a táv összesen 131,96 kilométer. Vasárnap egy 10,42 kilométeres Power Stage szakasszal folytatódik a rally Porto Vecchio közelében, miután az autók teljesítették a futam leghosszabb távját, az Antisanti és Poggio di Nazza közt kijelölt 53,78 kilométeres szakaszt.
Latvala 2015-ben nyert már a Tour de Corse futamon, ahogy Franciaországban is (akkor éppen Alsace-ban) az előző szezonban. Hänninen eddig egyszer állt rajthoz Korzikán (2008-ban), és akkor nyert is a sorozatgyártású autók osztályában. A rally rajtja előtt mindkét pilóta két napon át gyakorolt Korzikán, olyan utakon, amelyek nagyon hasonlóak a futamra kijelölt útszakaszokhoz.

“Nagyon jól sikerültek a tesztjeink, sok új elemet építettünk be az autóba, és elmondhatjuk, hogy aszfalton ígéretesnek tűnik a teljesítményünk. Reméljük, hogy az autó eredményesnek bizonyul majd, de a célunk természetesen nem változott: csak tapasztalatokat gyűjtünk, és tanulni akarunk. Az előttünk álló futammal kapcsolatban sok pozitív dolgot látok: először is Jari-Matti imádja ezt a futamot, és nagyon jó passzban van, márpedig ha egy pilóta így áll hozzá valamihez, az többnyire azt jelenti, hogy jól fog teljesíteni. Ráadásul Korzika szűk kanyarjai igencsak illenek a stílusához. A másik jó dolog, hogy Juho mostanra teljesen felépült a betegségéből – bár tegyük hozzá, hogy Mexikóban úgy is végigcsinálta a rallyt, hogy nem volt igazán jól, sőt még néhány pontot is szerzett. Képzelhetjük, milyen önbizalmat ad neki mindez most, hogy már teljesen meggyógyult.” – fogalmaz Tommi Mäkinen csapatfőnök.

“Számomra Korzika különleges helyszínnek számít; sokat jelentett nekem, hogy sikerült itt győznöm, mert egy finn versenyzőnek mindig eszébe jut Henri Toivonen 1986-os balesete. De most más a helyzet, hiszen a rally mára sokkal biztonságosabb lett. Az elmúlt két napban nagyon jól sikerültek itt a tesztjeink, 380 kilométert autóztunk; az egyik napon keskeny és buckás utakat, a második napon pedig gyors szakaszokat választottunk. A rallyn mindkettőből bőven kijut majd nekünk, ezért úgy gondolom, hogy néhány különféle lengéscsillapító kipróbálása után sikerült megtalálnunk a megfelelő beállításokat. Monte-Carlo után volt már némi elképzelésünk arról, mit tudhat az autó aszfalton, de most még annál is jobb a véleményem a gépről, mint Montéban volt a tesztek alatt. Persze a vetélytársaink is nagyon erősek lesznek – ezt már volt alkalmunk megtapasztalni –, szóval semmit sem vehetünk készpénznek. De a legfontosabb, hogy az elsődleges feladatunkra koncentráljunk, és minden futamon egy lépéssel továbbfejlesszük az autót. Eddig ez sikerült is, így hát boldog vagyok.” – teszi hozzá Jari-Matti Latvala, a 10. rajtszámú autó pilótája.

“Már sokkal jobban vagyok, és nagyon készülök a korzikai futamra; jó lesz újra aszfalton versenyezni. Még csak egyszer indultam ezen a rallyn, és az is elég régen volt, bár tavaly azért már felderítettem a terepet. Szerencsére Jari-Mattinak volt tapasztalata az autók itteni beállításáról, és a javaslatai remekül be is váltak. Én úgy érzem, hogy az autó nagyon hasonló ahhoz, mint amit Monte-Carlóban használtunk, de ez most inkább dicséretnek számít, hiszen ott nagyon jónak bizonyult a gép. Korzikán a legfőbb különbséget a gumik jelentik; meg kell tanulnunk, hogyan tudjuk ezekből kihozni a lehető legtöbbet, különösen a hosszú szakaszokon. Mexikóban bebizonyosodott, hogy ha az ember kitartó, még akkor is jó eredményt érhet el, ha a körülmények ellene dolgoznak, és kicsit a Toyota filozófiája is ilyen erre az évre: egyfolytában azon vagyunk, hogy egyre jobbá és jobbá tegyük az autót.” – avat be Juho Hänninen, a 11. rajtszámú autó pilótája.

tabela 1

A 2017-es FIA Rally Világbajnokság állása három futam után:
1  Sebastien Ogier 66
2  Jari-Matti Latvala 58
3  Ott Tanak 48
4  Dani Sordo 30
5  Thierry Neuville 28
6  Kris Meeke 27
7  Craig Breen 20
8  Elfyn Evans 20
9  Hayden Paddon 17
10 Stephane Lefebvre 10
11 Juho Hänninen 9

A 2017-es FIA Rally Világbajnokság gyártói tabellájának állása három futam után:
1 M-Sport World Rally Team 103
2 TOYOTA GAZOO Racing WRT 67
3 Hyundai Motorsport 65
4 Citroen Total Abu Dhabi World Rally Team 55