ELADOTT AUTÓNKÉNT 10.000 FORINTTAL TÁMOGATJA A TOYOTA A MIKULÁSGYÁRAT

ELADOTT AUTÓNKÉNT 10.000 FORINTTAL TÁMOGATJA A TOYOTA A MIKULÁSGYÁRAT

A világ legnagyobb autógyártója, az idei évben magyarországi értékesítéseit a piaci élénkülés ütemét kimagaslóan meghaladó mértékben, 40%-al növelő Toyota elkötelezte magát a rászoruló gyermekek, nagycsaládok támogatása mellett. Az autógyártó ennek jegyében nem csupán 3 autóval támogatja a Mikulásgyár idei adománygyűjtő körútját, de azt is vállalta, hogy valamennyi decemberben Magyarországon értékesítésre kerülő Toyota modell után 10.000 Ft-tal támogatja a Mikulásgyár munkáját.

A MikulásGyár, Európa egyik legjelentősebb jótékonysági megmozdulása immáron tizenkét éve dolgozik a mélyszegénységben élő gyermekek, nagycsaládok megsegítésén, akik számára az ünnepek közeledtével különösen sokat jelent a karitatív támogatás. A Toyota ezért úgy döntött, hogy az idei évben teljes mellszélességgel a program mögé áll, és amellett, hogy három autóval, egy vadonatúj Proace áruszállítóval, egy vadonatúj Hilux pickuppal, és egy vadonatúj környezetbarát, hybrid C-HR-rel segíti az adományok összegyűjtését, egészen egyedülálló módon azt is felajánlotta, hogy valamennyi decemberben Magyarországon gazdára találó új Toyota modell után 10.000 Ft-tal támogatja a MikulásGyár munkáját.
A Toyota által felajánlott autókra nagy szükség van, hiszen a MikulásGyár tartós élelmiszert (tészta, konzerv, olaj, cukor, só, liszt stb.), édességet, tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű ruhát, takarót, játékot, könyvet gyűjt országszerte, majd az önkéntesek által fajtájuk szerint szelektálva, dobozolva eljuttatja a Magyar Vöröskereszthez, amely a leginkább rászorulóknak ajándékozza az adományokat.
Épp ilyen fontos ugyanakkor a MikulásGyár számára a Toyota által felajánlott anyagi támogatás is, amellyel az autógyártó hozzájárul az akció tetemes költségeihez.
A MikulásGyárba évről-évre egyre többen jelentkeznek önkéntesnek a világ minden részéről: sokan kifejezetten a MikulásGyár miatt jönnek Magyarországra a karácsonyi időszakban. Az elmúlt évekhez hasonlóan a magyarországi önkéntesek mellett az idei évben is várnak önkénteseket Ausztráliából, Kínából, az Egyesült Államokból és Európa számos országából, akik az ajándékok rendszerezésében és csomagolásában segítenek majd. Ez a példaértékű nem mindennapi összefogás az évek során több százezer rászoruló gyermek számára tette meghitté és felejthetetlenné a karácsonyi ünnepeket. A MikulásGyár idén 2016. december 2. és 21. között tart nyitva, Budapessten az Ötvenhatosok terén 9 és 21 óra között, a Lurdy Házban 10-től 20 óráig, a Debrecen, Kanizsa, Kaposvár, Miskolc, Szeged, Szolnok és Zala Plazában 10-től 19 óráig. Aki nem tudja felajánlását személyesen elvinni a gyűjtőpontok valamelyikére, annak idén is a Magyar Posta közreműködésével nyílik lehetősége arra, hogy az ünnepek közeledtével is adományokkal segítse a rászorulókat. Az adakozók bármely postán leadhatják ajándékukat a MikulásGyárnak 2016. december 2. és 21. között, ahonnan a Magyar Vöröskereszthez juttatja azokat a Posta. Az adományokat az ország valamennyi postáján térítésmentesen veszik át. A dobozokra csupán rá kell írni nagybetűkkel: MIKULÁSGYÁR.

A Toyota fontosnak tartja, hogy a világ legnagyobb autógyártójaként élen járjon a társadalmi felelősségvállalásban, és a helyi közösségek aktív tagjaként is szerepet vállaljon az adott közösséget érintő problémák megoldásában. Ez folyamatos elkötelezettséget jelent, az ünnepek közeledtével ugyanakkor érthetően a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt helyezünk erre a területre. Az „Adventi Ünnep a Bazilikánál” főtámogatójaként úgy éreztük, hogy azok számára is segítenünk kell szebbé varázsolni az ünnepi készülődés heteit, akik számára a mindennapi megélhetés is nehézséget jelent, és nem jutnak el az ország számos pontján megrendezett karácsonyi vásárokba. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem csupán három autó rendelkezésre bocsátásával segítünk abban, hogy az adományok eljussanak a rászorulóknak, de minden decemberben hazánkban értékesítésre kerülő Toyota modell után 10.000 Ft-tal támogatjuk a Mikulásgyár munkáját.” – fogalmaz László Richárd, a Toyota magyarországi országigazgatója.

A MikulásGyár egy olyan hazai kezdeményezés, amelyre méltán lehetünk büszkék mindannyian: hihetetlen eredmény, hogy a program az elmúlt években Európa legnagyobb jótékonysági megmozdulásává vált, híre pedig más kontinensekre is elért, önkéntes segítőket és adományokat vonzva a világ számos országából, eközben pedig elképesztően pozitív üzenetet közvetítve Magyarországról. A MikulásGyár szellemiségének talán egyik legnagyobb értéke, a megannyi rászoruló támogatásán túl az a legszélesebb társadalmi rétegekre kiterjedő összefogás, amellyel rengetegen együtt, közösen igyekeznek cselekedni a jó ügy érdekében. Nagy öröm számunkra, hogy az idei évtől a Toyota is a MikulásGyár elkötelezett támogatói között lehet.” – teszi hozzá Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák hazai kommunikációjáért felelős vezetője.