A 2030-AS ÉVEK VÁROS KÖZLEKEDÉSÉBE NYÚJT BEPILLANTÁST A TOYOTA

A 2030-AS ÉVEK VÁROS KÖZLEKEDÉSÉBE NYÚJT BEPILLANTÁST A TOYOTA

A Toyota és a vállalat nizzai formatervező stúdiója, az ED² közösen készítették el az új i-TRIL tanulmányt, amely számos innovatív ötletet mutat be a Toyota egyre jobb és egyre környezettudatosabb közlekedési megoldásaiból. Az elsőként Genfben bemutatott, Active Lean technológiájú i-TRIL érdekes alternatívája lehet az A- és B-szegmensű autóknak, más elektromos járműveknek, a tömegközlekedésnek és a motorkerékpároknak.

Az i-TRIL több, mint egyszerű árucikk, hiszen arra született, hogy megváltoztassa a közlekedők szemléletmódját. A Toyota elnöke, Akio Toyoda elhatározta, hogy a jövő Toyotáinak izgalmassá kell válniuk, és a vezetés tiszta örömét kell nyújtaniuk; ez a Waku Doki (japánul ‘Szívdobbanás’) filozófia, aminek lényege, hogy a holnap elektromos járművei is hassanak az érzékekre, és dobogtassák meg az emberek szívét. Egy újfajta közlekedési módról van szó azok számára, akik akkor is élvezni szeretnék a vezetést, amikor lassan haladnak a városi forgalomban. A tanulmány érzékletesen mutatja be a jövő mobilitásának legszebb vonásait, amelyek túlmutatnak a pusztán környezettudatos szemléleten.

Új, ’SMESTO’-lakó vásárlói kör
Az i-TRIL egy új gondolkodásmódú vásárlói célcsoport számára készült, amelynek tagjai nyitott szemléletű, egyedülálló, 30-50 éves aktív nők két gyerekkel és lendületes életstílussal. Ezek a nők a SMESTO (Small to Medium Sized TOwn, azaz kicsi vagy közepes méretű települések) lakói. A városok jövőjét kutató Európai Uniós tanulmányok szerint a Londonhoz vagy Párizshoz hasonló metropoliszok további növekedése helyett a kontinensen a mai kertvárosokhoz hasonló, közepesen sűrűn lakott települések folyamatos elterjedése várható. Európában már most is meglehetősen sok SMESTO létezik, és az itt élőknek sokat kell autózniuk, amikor iskolába viszik gyerekeiket, bevásárolnak, étterembe mennek vagy barátaikkal találkoznak. Ehhez a fajta gyakori, sok megállással és elindulással tarkított közlekedéshez kisméretű, agilis és környezetbarát járművekre van szükségük. A Toyota SMESTO-lakó célcsoport körében végzett kutatásából kirajzolódik egy aktív anya képe, akinek gyakran okoz gondot, hogy magára és gyermekeire is szeretne elég időt fordítani, ugyanakkor egyre magabiztosabban éli az egyedülálló nők életét, és aki nem kíván mindenestül gyermekei rabszolgájává válni. Az új i-TRIL tanulmány három funkció segítségével oldja fel ezt a látszólagos ellentmondást: az egyik az Active Lean technológia, a másik a ‘Relaxált Együttlét’, a harmadik pedig a jármű Egy-plusz-Kettes üléselrendezése.

Active Lean Technológia
Az elektromotorral hajtott és csupán 600 kg tömegű i-TRIL 2.830 mm hosszú és 1.460 mm széles. Nyomtávja elöl 1.200, hátul pedig 600 mm; a hátsó tengelyt és a kabint csuklós kapcsolat köti össze, ami lehetővé teszi, hogy a felépítmény és az első kerekek bedőljenek a kanyarban, miközben a meghajtott hátsó kerekek mindvégig a talajra függőlegesen állnak. Az első kerekek és sárvédők teljesen elkülönülnek a karosszéria egészétől, így a kanyarban bedőlve szabadon mozoghatnak, míg az övvonal és külső kilincsek nélkül kialakított kabin egy sima külső burkolatú, gubószerű központi tömeget képez. Mindez mégsem annyira szembetűnő, mivel a karosszéria és a kabin átlátszó üvegezésének egy részét, valamint az első kerékjáratokat ugyanolyan fényezés fedi, kihangsúlyozva ezzel az i-TRIL lendületes sziluettjét, ami erőteljes, előre irányuló mozgást sugall. Az előre-felfelé nyíló ajtók az erősen lejtő A-oszlophoz csatlakoznak, így a lehető legnagyobb nyílást tárják fel, amin keresztül még a hátsó utasok is könnyen ki- és beszállhatnak, és parkolás közben sincs szükség akkora helyre az ajtók nyitásához, mint a hagyományos kialakítású autók esetében. A jármű robusztus felépítése és a kabin hátsó részének kiszélesítése lehetővé tette egy kétszemélyes üléspad beépítését. Az i-TRIL hátsó lámpateste a karosszéria teljes szélességében végigfut, egyértelműen lehatárolva az alatta lévő szegmenst, amiben a hátsó tengely és az elektromotoros hajtás kapott helyet. Az Active Lean technológiáról szerzett korábbi tapasztalataik alapján a Toyota mérnökei felismerték, hogy a 10 fokos dőlési szög ideális megoldást kínál a stabilitás és az útfogás javítására, a vezetési élmény fokozására, valamint arra, hogy az utasok kevésbé legyenek kitéve az ‘autós betegségnek’. Ez a technológia már az első kerekek 25 fokos elfordításával is rendkívül szűk, mindössze 4 méteres fordulókört biztosít (ez megegyezik a Toyota iQ fordulókörével), ezért a jármű még kis sebességgel is nagyon élvezetesen vezethető, és otthonosan mozog a sűrű nagyvárosi forgalomban. A Toyota új tanulmánya a tervek szerint több mint 200 kilométert tenne meg egy feltöltéssel, és önvezető üzemmódban is képes lenne haladni – bár mivel kifejezetten a lelkesítő vezetési élményre tervezték, használói az esetek többségében alighanem maguk akarják majd irányítani.

Relaxált együttlét
A ‘Relaxált Együttlét’ meghatározásához arra kérték a célcsoport tagjait, hogy próbáljanak ki különféle vezetői üléspozíciókat. A megkérdezettek a viszonylag magas, de még relaxált és laza – kicsit gokartos – üléshelyzetet választották, ahonnan könnyen elérhető a kormánymodul. Ez utóbbi azért is fontos, mert az i-TRIL tanulmányban nincsenek pedálok, hogy a vezető kényelmesen kinyújthassa a lábát, és bármilyen stílusú cipőt viselhessen anélkül, hogy az akadályozná a biztonságos közlekedésben. A vezetőülés lapjában húzódó központi borda stabilan megtámasztja a vezető combját. A kormányzás, a gyorsítás és a fékezés drive-by-wire technológiával történik. Az i-TRIL a bal és a jobb kézhez tartozó vezérlőgombokkal irányítható (a számítógép egeréhez vagy a játékkonzolok kontrollereihez hasonlóan), amelyek a manuális vezérlőmodult borító rugalmas szöveten keresztül nyúlnak ki a vezető keze felé. Amikor az i-TRIL önvezető üzemmódban egy sarokhoz ér, automatikusan felvillan a bal vagy a jobb oldali vezérlőpanel világítása, hogy az utasok előre tudják, melyik irányba dől majd velük a kabin. A járműben nincsenek kezelőszervek és sebességváltó, sem pedig központi műszeregység a vezető előtt; manuális vezetés üzemmódban egy head-up display vetíti ki a szélvédőre a szükséges információkat. Az ember-gép interfész (HMI) teljesen újszerű megközelítését jelzi, hogy a rendszer hangvezérléssel működik, vagyis az utasok szóban kommunikálnak a mesterséges intelligenciával, ami a kívánságaiknak megfelelően vezérli a multimédia- és szórakoztató rendszereket.

Egy-plusz-kettes üléselrendezés
Egy-plusz-Kettes üléselrendezésével az i-TRIL újraírja a belső tér és a tágasság fogalmát. A mai autók belsőépítészete azon alapul, hogy mindent a vezető körül kell elrendezni, miközben a hátul ülők kifejezetten elhanyagoltnak érzik magukat. Az Active Lean technológiának köszönhetően az i-TRIL kabinja olyan tér lett, ahol a hátsó üléspadon utazók inkább részeseivé válnak a vezetési élménynek. Ráadásul ezzel a megoldással a gyerekek közelebb ülhetnek édesanyjukhoz, méghozzá anélkül, hogy megtörnék az ő személyes terét. De még ennél is fontosabb, hogy az utasok sokkal jobban kilátnak előre, hiszen nem takarja ki előlük a látvány nagy részét az első ülés fejtámlája. Az első fejtámla egyébként a tetőhöz van rögzítve, és csak az i-TRIL beindításakor nyílik le. Az első ülés mindkét oldalán kényelmes, tágas lábtér nyílik a gyerekek számára, de három felnőtt is jól elfér a kabinban. A tervezők nagy figyelmet fordítottak arra, hogyan tud a vezető a lehető legkényelmesebben ki- és beszállni.Nyitáskor az ajtókkal együtt a padló egy része is szabaddá válik, így sokkal könnyebb kilépni a járműből. Ráadásul ilyenkor az első ülés is 20 fokkal elfordul, hogy a vezető még elegánsabban tudjon kiszállni vagy beszállni.
Az utastér dizájnerei nagyon tudatosan kerülték a már ismert autós megoldásokat; az alcantara- és textilkárpitok, illetve a fa padlóborítás (csupa reciklált anyag) olyan hangulatot keltenek, mintha az utasok saját otthonuk kényelmes és exkluzív nappalijában ülnének. A hátsó üléspad textilborításának bordái kifelé futnak, még szélesebbnek láttatva ezzel az utasteret. Érdekes megoldás, hogy a 19 colos első és 20 colos hátsó gumiabroncsok mintázatát úgy alkotta meg a Goodyear, hogy az a kabin kárpitozásának dizájnját idézi. Annak ellenére, hogy tisztán elkülönül az első (az én időm) és a hátsó (a gyerekek boldogok) traktus, a belső térkialakítás mégis egységet sugall; ezt a hatást erősíti az első ülés alcantara borításának és a hátsó üléspad textilkárpitjának átfedése is, akárcsak a légbefúvó rendszer, amely megosztja a befújt levegősugarakat.