Ma tartották a vadonatúj akkumulátoros elektromos Toyota Urban Cruiser világpremierjét

A világ legzöldebb autógyártójaként ismert, Európában 70%-ban elektrifikált autókat értékesítő Toyota akkori világszintű elnöke (ma pedig a vállalat igazgatótanácsának elnöke), Akio Toyoda, még 2021 decemberében bejelentette, hogy a vállalat 2030-ig 30 új akkumulátoros elektromos Toyota és Lexus modellt mutat be. A vállalat azóta időarányosan halad vállalásával, mára európai kínálatában már 6 akkumulátoros elektromos Toyota (bZ4X, Proace City Electric, Proace City Verso Electric, Proace Electric, Proace Verso Electric, Proace MAX Electric,) és 2 akkumulátoros elektromos Lexus (UX 300e és RZ 450e) szerepel, a kontinensen kínált zéró emissziós járműveinek száma pedig 2026 végéig a hidrogén üzemanyagcellás elektromos Miraval együtt 15-re nő majd (ebből 6 lesz dedikáltan akkumulátoros elektromos platformra fejlesztett modell). Ennek a kínálatnak lesz fontos szereplője a most leleplezett vadonatúj Toyota Urban Cruiser, amely a márka legkelendőbb európai modellje, a világ legfejlettebb, ötödik generációs öntöltő hibrid elektromos meghajtásával elérhető Yaris Cross méretosztályába érkezik, bár annál valamivel nagyobb. A vadonatúj Toyota Urban Cruiser tehát egy kompakt SUV, az azokra jellemző robosztus, futurisztikus formavilággal (amelyet a Toyota az Urban Tech kifejezéssel aposztrofál) és magasított vezetési pozícióval. Mindehhez tágas és rugalmas utastér társul a csúsztatható hátsó üléseknek köszönhetően. A kizárólag akkumulátoros elektromos kivitelben elérhető Urban Cruiserhez kétféle akkumulátor (49 kWh és 61 kWh) érhető majd el, és az elsőkerékmeghajtás mellett összkerékhajtással is rendelhető lesz. A nagyközönség a 2025-ös Brüsszeli Autószalonon láthatja majd a modellt először Európában, hazánkban várhatóan 2025 második felétől lesz rendelhető, az első modellek pedig vagy jövő év végén, vagy 2026 elején érkezhetnek a magyarországi márkakereskedésekbe.

A Toyota bemutatta a vadonatúj Urban Cruisert, amely erőteljes formákkal, tágas belső térrel és gazdag technológiai tartalommal kívánja meghódítani a kompakt akkumulátoros elektromos SUV modellek piacát. Az Urban SUV Concept tanulmányból kifejlesztett Urban Cruiser erős jelenlétet biztosít a Toyotának egy gyorsan növekvő és rendkívül versenyképes európai piaci szegmensben, emellett pedig növeli a tisztán elektromos hajtású modellkínálatának mélységét. Bevezetése egy újabb fontos lépést jelent a Toyota szélesebb körű, többutas stratégiájában, amelynek célja, hogy a vásárlóknak Európa-szerte széles választékot kínáljon az elektrifikált hajtáslánc-technológiák tekintetében. 2026-ra a Toyota kínálatában 15 zéró károsanyag-kibocsátású modell lesz, köztük hat, dedikált platformot használó akkumulátoros elektromos jármű. A Toyota akkumulátoros elektromos kínálatának bővítése a plug-in hibrid, öntöltő hibrid és üzemanyagcellás elektromos járművek széles választékával együtt fokozatosan csökkenteni fogja a Toyota kibocsátását a régióban a 2035-re kitűzött 100 százalékos széndioxid-csökkentési cél felé haladva, hozzájárulva a Toyota Motor Europe 2040-re kitűzött, teljes karbonsemlegességre vonatkozó célkitűzéséhez.

Robosztus SUV formák

Az Urban Cruiser ütős formái meghatározók a versenytársaktól való megkülönböztetés tekintetében. Vásárlói vonzerejét autentikus SUV karakterével építi fel, amelyet a karosszéria alsó részeinek erőteljes vonalai közvetítenek. Az „Urban Tech” témára kifejlesztett kifinomult, érett stílusa minden szögből merész megjelenést kölcsönöz. A „kalapácsfej” orr-rész – a Toyota legújabb formanyelvének jellegzetes eleme – kulcsfontosságú részlet. Az első és hátsó lökhárítók erőteljes vonásokat kaptak, a feltűnő hátsó lámpatest pedig a csomagtérajtó teljes szélességén átível, és körbeöleli az autó izmos hátsó traktusát. Az Urban Cruiser méretek tekintetében valamivel nagyobb, mint a Toyota kompakt, öntöltő hibrid SUV modellje, a Yaris Cross. Méretei az alábbiak:
• Teljes hosszúság: 4285 mm
• Teljes szélesség: 1800 mm
• Teljes magasság: 1640 mm
• Tengelytáv: 2700 mm

Az autó manőverezhetőségét a mindössze 5,2 méteres fordulási sugár is tükrözi. A kerekek felszereltségi szinttől függően 18” vagy 19” átmérőjű könnyűfém keréktárcsák, amelyek stílusos fedőelemekkel vannak felszerelve, így súlyt takarítanak meg és javítják az autó aerodinamikáját, valamint csökkentik a szélzajt. A külső színek széles választéka kéttónusú fényezéseket is magában foglal majd, kontrasztos fekete tetővel.

Tágas belső tér

Az Urban Cruiser viszonylag hosszú tengelytávja (+140 mm a Yaris Crosshoz képest) a tágas és sokoldalú belső tér kulcsa. A csúsztatható hátsó üléseknek köszönhetően az első és hátsó utasok közötti távolság könnyen beállítható, így a helykínálat akár a sokkal nagyobb, D-szegmensbeli SUV modellekkel is egyenrangú lehet. Az ülések 40:20:40 arányban osztottan dönthetőek előre, és dőlésszögük is állítható. Ez a gondosan megtervezett rugalmasság lehetővé teszi, hogy az utastér igény szerint könnyen átalakítható legyen az utasok kényelmének növelése vagy a csomagtér bővítése érdekében. Az utastér sokoldalúságához az autó SUV ihlette karakteréhez hű, robusztus formák társulnak. A megjelenés letisztult és szellős, az alacsony, vízszintes műszerfal a magasan elhelyezett ülésekkel kombinálva nagyszerű kilátást biztosít a vezető és az utasok számára. Az ülések és a kárpitok a fekete és a sötétszürke színt kombinálják. A belső világítás 12 különböző színt kínál, hogy az utazásnak vagy a napszaknak megfelelő hangulatot teremtsen az utastérben.

Többféle elektromos hajtáslánc

Az Urban Cruiser kétféle akkumulátorcsomaggal és első- vagy összkerékhajtású változatban lesz elérhető. Mindkettő lítium-vas-foszfát technológiát használ, amelynek előnye a tartósság, a biztonság és a költségcsökkentés. A gyorsulás erőteljes és lineáris, mind induláskor, mind előzési sebességnél.
A 49 kWh-s akkumulátor kizárólag az FWD változatban lesz elérhető, ami 144 lóerős (106 kW) teljesítményt biztosít. Emellett az FWD modellhez egy 61 kWh-s akkumulátor is elérhető lesz – ez a változat már 174 lóerős (128 kW) teljesítményt kínál. Valódi SUV modellként az Urban Cruiser összkerékhajtással is kapható lesz. Ebben a változatban a 61 kWh-s akkumulátor lesz beépítve, a teljesítménye pedig 184 lóerő (135 kW). Az Urban Cruiser valamennyi változata energiatakarékos hőszivattyúval van felszerelve a légkondicionáló rendszerhez, valamint manuális akkumulátor-előmelegítést is beépítenek, hogy hidegebb körülmények között is optimalizálják a teljesítményt.

tab1 Urban Cruiser hu

Új BEV platform

Az autó egy új, az akkumulátoros elektromos járművek számára kifejlesztett platformra épül. Erős, mégis könnyű, és tágas utasteret biztosít, beépített védelemmel az autó nagyfeszültségű alkatrészei számára. A szerkezet kialakítása révén nincs szükség kereszttartókra a padlóban, így több hely szabadul fel az akkumulátor elhelyezésére.

Biztonságos haladás az összkerékhajtásnak hála
Az új Urban Cruiser egyik legfontosabb tulajdonsága az összkerékhajtás opciója, amely megerősíti az autó valódi SUV státuszát. A hátsó tengelyre szerelt 48 kW-os motor stabil és biztonságos teljesítményt nyújt laza és csúszós útfelületen, ami nehéz körülmények között is nyugalmat, és még jobb vezetési élményt kínál. A rendszer lejtmenet vezérlést és egy Trail üzemmódot is biztosít, amely érzékeli és lefékezi a kipörgő kereket, miközben a hajtónyomatékot az ellenkező kerékre irányítja. Az elsőkerék-meghajtású modell „hó üzemmódot” használ, amely a havas utakon a kerekek megcsúszásának csökkentése érdekében szabályozza a hajtónyomatékot.

Technológiában gazdag felszereltség

A felszereltségi szintek a legújabb technológiákat kínálják a biztonság, az információ és a kapcsolódási lehetőségek terén. Az Urban Cruiser minden változata aktív biztonsági és vezetéstámogató rendszerek átfogó csomagjával rendelkezik, amelyek segítenek felismerni és elkerülni a leggyakoribb baleseti kockázatok széles körét. A funkciók közé tartozik az ütközést megelőző biztonsági rendszer, az adaptív sebességtartó automatika, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer és a sáv- és nyomtartó rendszer. A 360 fokos kamerarendszer teljes rálátást biztosít a vezetőnek az autó környezetére, amikor egyenetlen terepen manőverezik vagy szűk helyen parkol. A műszerfal zökkenőmentesen integrálja egyetlen egységbe a vezető előtt található 10,25” digitális műszeregységet és a 10,1” multimédiás kijelzőt. A multimédiás rendszert a gyors és intuitív kezelhetőségre tervezték, műholdas navigációval, amely felhőalapú adatokat használ a legfrissebb forgalmi információk figyelembevételéhez. A rendszer okostelefon-integrációval is rendelkezik, így a vezető könnyedén hozzáférhet az általa preferált alkalmazásokhoz és szolgáltatásokhoz. A technológia az elektromos jármű működtetésének mindennapi menedzselését is segíti. A Toyota HomeCharge otthoni fali töltő olyan töltési lehetőséget biztosít, amelyet a Toyota modellekkel való zökkenőmentes működésre terveztek. További kényelmet biztosít a MyToyota alkalmazás, amellyel a tulajdonosok ellenőrizhetik járművük akkumulátorának töltöttségi állapotát, megtalálhatják a megfelelő töltőállomásokat, valamint ütemezhetik és nyomon követhetik a töltési folyamatokat. A felszereltségi szinttől függően elérhető további opciók közé tartozik a vezetőülés elektromos állítása, a JBL prémium audiorendszer és a fix napfénytető is.