KEMÉNYEN KÜZD A TOYOTA A 2020-AS DAKARON A CÍMVÉDÉSÉRT

 KEMÉNYEN KÜZD A TOYOTA A 2020-AS DAKARON A CÍMVÉDÉSÉRT

2019-ben a motorsport tevékenységének aranykorát élő Toyota mindent vitt: megnyerte a legendás Dakart, a Hosszútávú Világbajnokságot (WEC), az ikonikus Le Mans 24 órás versenyt és a Rally Világbajnokságon (WRC) is egyéni világbajnoki címet ünnepelhetett. Egy ilyen sikersorozat után talán minden korábbinál nagyobb kihívás a címek megvédése. Az első a megmérettetések sorában a 2020-as Dakar, amelyre a tavalyi címvédő mellett a Toyota nevezte a kétszeres Forma1 és egyszeres WEC világbajnok Fernando Alonso-t is. Az alábbi összeállítás az idei Dakar első öt napjának Toyotás eseményeit foglalja össze, amelynek végén a tavalyi címvédő, Toyota Hilux-al versenyző Nasser-Mathieu páros a második helyen áll, 5 perc 59 másodperces hátránnyal az első helyen álló Carlos Sainz – Lucas Cruz páros mögött.

A japán autógyártó versenyistállója, a TOYOTA GAZOO Racing az utolsó pillanatig komolyan készült a szaúd-arábiai Jeddah városából január 5-én rajtoló 2020-as Dakar Rallyra, amelynek idei 12 szakaszát kizárólag szaúd-arábiai terepen rendezik egy féltávon beiktatott pihenőnappal. A Toyota csapat és a legénységek az év utolsó napjait a dél-afrikai központból átszállított négy Toyota Hilux versenyautó összeszerelésével töltötték, majd a bemelegítés következett a Jeddah-tól délre fekvő sivatagban. A bemelegítés célja az volt, hogy ellenőrizzék a négy jármű működését, valamint hogy módosítsanak a futómű-beállításokon, hogy azok a lehető legjobban vegyék a rally rajtjánál várható anomáliákat. A TOYOTA GAZOO Racing arra törekszik, hogy egyre jobb autókat készítsen, s ennek jegyében a Hilux legújabb változatán számos fejlesztést végeztek a 2019-es Dakar Rallyra. Az idén 42. alkalommal, most éppen a Szaúd-Arábiai Királyság területén megrendezett 2020-as Dakar Rallyra történő felkészülés során a csapat a futómű-beállításokra fordított kiemelt figyelmet a Marokkói Rallyt megelőző egyhetes tesztelés alatt. 2019-ben a futómű mellett a Hilux összes más alrendszerét is továbbfejlesztették, illetve sor került több új alkatrész kipróbálására is, amiket a 2020-as Dakar Rallyn használ először a csapat.

A Csapat
A TOYOTA GAZOO Racing csapatát a Dakar Rally-címvédésre készülő, illetve impozáns eredménylistáját tovább gazdagítani akaró Nasser-Mathieu páros vezeti. A 2009-es Dakar Rally-győztes Giniel de Villiers navigátora Alex Haro, akivel igyekeznek megismételni a 2019-es Marokkói Rallyn győzelmet hozó szereplést. Bernhard ten Brinke és társa, Tom Coulsol szintén jó eredményt tűztek ki célként. Mellettük a TOYOTA GAZOO Racing izgalmas csapatkeretében láthatjuk az újonc Fernando Alonsót (a kétszeres Le Mans-győztest, a FIA Hosszútávú világbajnoki cím birtokosát, kétszeres Forma1 világbajnokot, illetve a 24 órás Daytona futam győztesét) navigátorával, Marc Comával, aki hatszoros FIM enduró világbajnok, de ötször győzött már a Dakar Rallyn is a motorkerékpárosok mezőnyében.

Az első nap (január 5.)
A TOYOTA GAZOO Racing mind a négy legénysége sikeresen teljesítette a 2020-as Dakar Rally eseménydús nyitószakaszát Szaúd-Arábiában. A versenyzők Jeddahból Al Wajh irányába észak felé haladtak a Vörös-tenger partján. Az összesen 752 kilométeres útvonalon volt egy 319 kilométeres speciál szakasz is, amit a részvevők a változatos terepviszonyok miatt „mini-Dakarként” emlegetnek. Ez a nap igencsak emlékezetes marad a TOYOTA GAZOO Racing számára, a Toyota Hiluxok ugyanis összesen 11 alkalommal kaptak defektet, de az egész mezőnyre érvényes, hogy a defektek kulcsszerepet játszottak a helyezések tekintetében. Nasser Al-Attiyah és navigátora, Mathieu Baumel jól rajtoltak ugyan, sőt a szakasz elején ők diktálták a tempót, ám a szakasz vége felé három gyors egymásutánban bekövetkezett defekt miatt sajnos időt veszítettek. Ők így a negyedik helyen zárták a napot, 5 perc 33 másodperccel az élen állók mögött. Giniel de Villiers és navigátora, Alex Haro négyszer kaptak defektet egy nap alatt, az utolsó ezek közül szivárgás volt, ami miatt meg kellett állniuk és egy kézipumpával felfújni az abroncsot. Ők a 14. helyen zárták a napot, 23 perc 16 másodperc hátrányban az élen álló versenyzőpároshoz képest. Bernhard ten Brinke és navigátora, Tom Colsoul a két defekt ellenére – amiből a második egy kilométerrel a speciál szakasz vége előtt történt – viszonylag problémamentesen teljesítette az első szakaszt, így a négy TOYOTA GAZOO Racing legénység közül a második legjobb időt érték el. Összesítésben az ötödik helyen állnak, 6 perc 30 másodperccel az első helyezett mögött. Fernando Alonso élete első Dakar Rally szakaszán tizedikként rajtolt navigátorával, Marc Comával. Ennek a duónak is két defekttel kellett megküzdenie, és további időveszteséget okozott a nehézkes navigálás. Ők összesítésben a 11. helyen értek célba, 15 perc 27 másodperccel elmaradva a legjobb időtől.

A második nap (január 6.)
Giniel de Villiers és Alex Haro, a TOYOTA GAZOO RACING csapattagjai győztek a 2020-as Dakar Rally második szakaszán: a nehéz kezdés után végül 3 perc 57 másodperces előnnyel sikerült elsőként célba érniük az Al Wajh-Neom szakaszon. A páros a Toyota Hiluxszal egyetlen defekt nélkül teljesítette a rendkívül kockázatos, kemény talajon kijelölt nehéz útvonalat. Giniel és Alex tizennegyedikként rajtolt az első napon elért, csalódást jelentő helyezést követően. Most viszont a szakasz teljes hosszán hibátlanul mentek, így a nap végére összetettben már a hatodik helyen álltak – 12 perc 4 másodperccel az első helyezett mögött –, ezzel pedig ismét versenybe kerültek a Dakar-győzelemért. Bár a Dakar Rally címvédőinek, Nasser Al-Attiyahnak és Matthieu Baumelnek nehéz napja volt a három defekt miatt, sikerült az ötödik legjobb idővel célba érniük, amivel összetettben feljöttek a harmadik helyre, alig 6 perc 7 másodperccel lemaradva az élen álló egység mögött. Bernhard ten Brinke és Tom Colsoul sem úszták meg a napot defekt nélkül: nekik négy jutott ezen a szakaszon. Mivel a célvonaltól alig 20 kilométerre fogytak ki a pótkerekekből, csapattársuk, Giniel állt meg, hogy kölcsönadjon nekik egyet, amivel aztán sikerült befejezniük a versenyt. Mindazonáltal a defektek összesen 26 perc 5 mp időveszteséget okoztak a legénységnek, ami összetettben a 10. helyet jelenti számukra, 21 perc 23 másodperces hátrányban az élen álló egységhez képest. A Dakar-újonc Fernando Alonso és navigátora, Marc Coma jól kezdték a második napot, az első ellenőrzőponton a harmadik legjobb időt regisztrálták, sőt a szakasz feléig benne voltak az első tízben. Ám sajnos autójuk futóműve súlyosan megrongálódott, amikor az előttük haladók által felvert porban belehajtottak egy gödörbe. Bár a Hilux javításával eltöltött idő miatt Fernando és Marc 2 óra 34 perc 38 másodperces hátrányba került az élen haladókhoz képest, végül sikerült eljutniuk a célig. Bár összetettben így 48. helyre kerültek, a páros továbbra is jó hangulatban folytatta a kalandos Dakar Rallyt.

A harmadik nap (január 7.)
Fernando Alonso és Marc Coma eddigi legjobb Dakar Rally szereplésükkel negyedikként értek célba az 504 kilométeres 3. szakasz végén, így ők lettek a legjobban teljesítő GAZOO Racing legénység. A páros problémamentesen autózott a Toyota Hiluxszal, alig 6 perc 14 másodperccel elmaradva a legjobb időtől, ezzel pedig összetettben feljöttek a 32. helyre. Hátrányuk az élen álló egységhez képest 2 óra 40 perc 24 másodperc volt. Fernando és Marc számára jól jött a csapattársakra, Nasser Al-Attiyahra és Mathieu Baumelre kiszabott háromperces büntetés, akik addig a második leggyorsabbnak számítottak, de végül ötödikként végeztek. A legénység kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott ezen a szakaszon, a büntetést követően alig 6 perc 31 másodperccel voltak lassúbbak a szakaszgyőztesnél. Eltekintve egyetlen defekttől, a páros remekül kihasználta rajtpozícióját, hogy versenyben maradjon az összetett győzelemért, így feljöttek a második helyre, 7 perc 55 mp hátrányban az élen álló egységhez képest. Giniel de Villiers és navigátora, Alex Haro előző napi szakaszgyőzelmüket követően kénytelenek voltak elsőként indulni ezen a napon. A páros a lehetőségekhez képest az ismeretlen terepen is hatalmas tempót diktálva teljesítette a 3. szakaszt, ami az első helyezetthez képest 16 perc 21 másodperccel gyengébb időeredményt jelentett. Ezzel az összetettben visszaestek a hetedik helyre, hátrányuk 23 perc 42 mp az első helyezetthez képest. Bernhard ten Brinke és navigátora, Tom Colsoul a harmadik napon elszenvedett két defekt miatt 16 perc 43 másodperccel végzett a szakaszgyőztes mögött. Mindazonáltal az előttük lassabban haladók által felvert por ellenére a páros végig egyenletesen autózott, tovább javítva összetett helyezésén, feljőve a nyolcadik helyre állnak, 33 perc 23 másodperccel az élen álló egység mögött.

A negyedik nap (január 8.)
A tavalyi Dakar Rally győztes Nasser Al-Attiyah és navigátora, Mathieu Baumel sikeresen teljesítette az embert próbáló 453 kilométeres 4. szakaszt Neomtól Al Uláig. Idejük alig 2 perc 26 másodperccel maradt el a győztestől. A páros ezen a napon ötödikként rajtolt, és végig jó tempóban autózott. Annak ellenére, hogy az előző szakaszon kiszabott háromperces büntetést követően rajtoltak el, Nasser és Mathieu alig 3 perc 3 másodpercre csökkentette hátrányát az összetettben élen álló egységhez képest. Mindhárom másik TOYOTA GAZOO Racing legénység több defektet is elszenvedett, volt akinek pótkereke sem maradt. Bernhard ten Brinke és navigátora, Tom Colsoul a hetedik helyen értek célba a Hiluxukkal úgy, hogy a jobb hátsó kerék helyén csak a keréktárcsa volt meg. Csapattársaik, Giniel de Villiers és Alex Haro ennél 19 másodperccel jobb időt teljesítve őrizték meg nyolcadik helyüket az összetettben. A súlyos megfázással küzdő Bernhard számára a sebességváltó okozott komoly fejfájást. Végül sikerült annyira rendbehozniuk az autót, hogy az első helyezett mögött 18 perc 35 másodperccel érjenek célba. Eltekintve a három újabb defekttől, Giniel és Alex viszonylag gond nélkül teljesítette a távot, és az első helyezettől 18 perc 16 másodperccel elmaradva, hatodikként futottak be. Ezzel sikerült megőrizniük hetedik helyüket az összettben, 34 perc 40 másodperccel az élen álló autó mögött. Fernando Alonso és Marc Coma több defektet is kapott, így kénytelenek voltak abroncskímélő üzemmódba váltani, miután elhasználták utolsó pótkereküket is. Ezt a szakaszt a 13. helyen fejezték be, 26 perc 21 másodperccel a győztes mögött, amivel a duó összetettben feljött a 20. helyre, három órás hátránnyal az első helyezetthez képest.

Az ötödik nap (január 9.)
A 2020-as Dakar Rally mezőnye Al Ulától északnyugatra tartott tovább majd Ha’il városa felé az 564 kilométeres 5. szakaszon, amiből 353 kilométert tett ki a speciál szakasz. A legénységek hatalmas sziklák és homokdombok között autóztak. Azt az eredményekből már most tudni, hogy Nasser Al-Attiyah és navigátora, Mathieu Baumel sikeresen teljesítette az újabb embert próbáló szakaszt, összetettben továbbra is a második helyen állnak, hátrányuk 5 perc 59 másodperc az élen állótól. Giniel de Villiers és navigátora, Alex Haro összetettben továbbra is őrzik a hetedik helyet, 46 perc 26 másodperccel lemaradva az első helytől. Megőrizte pozícióját és továbbra is a nyolcadik helyen áll Bernhard ten Brinke és navigátora, Tom Colsoul is, 1 óra négy perc 54 másodperccel lemaradva az első helyen állótól. Két helyet lépett ugyanakkor előre Fernando Alonso és navigátora, Marc Coma, akik az ötödik nap végére a tizennyolcadik helyen állnak, lemaradásuk az első helyen álló idejétől ugyanakkor továbbra is tetemes: 22 óra 18 perc 3 másodperc. Ezek tehát az eredmények az ötödik nap végén, a nap eseményeinek részletes összefoglalója azonban leghamarabb holnapra várható. Glyn Hall, csapatfőnök ugyanakkor bizakodó: „A jó hír az, hogy a kapott tájékoztatás alapján mostantól több lesz a homokos útszakasz, úgyhogy remélem, nem lesz több defekt, kihasználhatjuk a homokos terepre alkalmas abroncsokat. Ezek valamivel puhább anyagból vannak, és jobb tapadást is biztosítanak. Ha valóban így lesz, pilótáink egy kicsit fellélegezhetnek, hiszen ha pótkerék nélkül maradnak és így versenyeznek tovább, az nagy stresszt jelent számukra.”

Mi jön még?
A hatodik napon ismét változik a táj, hiszen újra a homok dominál a 477 kilométeres szakaszon, aminek a végén jól megérdemelt pihenő várja a csapatokat Rijádban. Itt a javítások elvégzésére is lehetőség nyílik. A pihenőnapot követő első szakasz egyben a leghosszabb is lesz január 12-én. A versenyzőknek Rijádból Wadi Al Dawasirba kell eljutniuk, ami 546 kilométeres távot jelent igen változatos terepen, így a navigátorokra nagy felelősség hárul majd a homokdűnék között. A nyolcadik napon ismét egy 477 kilométeres hurok következik Wadi Al Dawasirból indulva, ahol az autók hegyeken, kanyonokon és fekete sziklákkal tarkított fehér homokon át haladnak. Újabb, kemény és egyenetlen talajon megtett 410 kilométer után érkezik meg a mezőny Haradhba. Innentől már a Rub’ al Khali – vagyis az Üres Vidék – várja a versenyzőket, ami egy 650 000 négyzetkilométeres sivatag. A Shubaytah városánál véget érő, tizedik szakasz maratoni, 534 kilométeres távja maximálisan próbára teszi majd a versenyzők állóképességét. Az utolsó előtti, tizenegyedik szakaszon a mezőny ismét Rijád felé indul. A legénységek az ország legszebb homokdűnéin átkelve 379 kilométert tesznek meg egy Haradh nevű faluig. A Qiddiyaba vezető utolsó, 374 kilométeres szakaszon nem lesz könnyű dolguk a navigátoroknak – egészen a január 17-re tervezett célba érésig.