ELMÉLYÍTI EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT A TOYOTA ÉS A SUBARU

 ELMÉLYÍTI EGYÜTTMŰKÖDÉSÉT A TOYOTA ÉS A SUBARU

A világ legzöldebb autógyártójaként ismert Toyota ás a Subaru megállapodott egy új üzleti és befektetési szövetség létrehozásáról azzal a céllal, hogy tovább erősítsék hosszú távú partnerségüket. A Toyota eddig 16,8%-os részesedéssel bírt a Subaruban, és néhány hónappal ezelőtt bejelentették, hogy a nagy sikerű Toyota GT86 – Subaru BRZ modellpáros után közösen fejlesztenek ki egy akkumulátoros elektromos hajtású autókhoz szánt padlólemezt is, közepes és nagy méretű személygépkocsikhoz. A projekt során a két vállalat felhasználja a Subaru összkerékhajtási technológiáját és a Toyota elektromos hajtási megoldásait. A kifejlesztendő padlólemezre alapozva ezt követően a két vállalat közösen tervez meg egy C-szegmensű, tisztán elektromos hajtású SUV-modellt, amit mindkét cég a saját márkaneve alatt forgalmaz majd. A mostani bejelentés szerint ugyanakkor tovább mélyül a két autógyártó közötti partnerségi kapcsolat: a Subaru a Toyota társult vállalatává válhat.

A két japán autógyártó közötti korábbi, 2005-ben aláírt üzleti együttműködésről szóló megállapodásban foglaltak szerint a Subaru foglalkozott Toyota járművek gyártásával, illetve a Toyota szállított járműveket a Subarunak. Emellett közösen végezték a hátsókerékhajtású Toyota GT86 és Subaru BRZ sportkocsi modellek fejlesztését is. Az autóiparban történt hatalmas változások mellett – miközben reagálni kell az újfajta CASE (csatlakoztatott, autonóm, megosztott, elektromos) területek megjelenésére is – a Toyota és a Subaru idén júniusban bejelentette, hogy megállapodtak egy akkumulátoros elektromos járművekhez (BEV) szánt padlólemez és egy BEV-modell közös fejlesztéséről. Mindkettőnél a Subaru összkerékhajtási technológiáit és a Toyota elektromos járműtechnológiáit alkalmazzák majd. A jelenlegi, évszázadonként egyszer előforduló, mélyreható átalakulás időszakában a Toyota és a Subaru célja az, hogy kapcsolatuk erősítése és kapacitásaik összehangolása révén dolgozzanak együtt, illetve hogy még jobb autókat készítsenek, mint amilyeneket eddig külön-külön gyártottak. Kapcsolatuk elmélyítése érdekében – a két márka identitásának tiszteletben tartása mellett – megállapodtak abban, hogy a Toyota növeli tulajdonrészét a Subaruban, és a Subaru is vásárol Toyota részvényeket.

Az új szövetség keretében végzendő üzleti tevékenységek

  • Még jobb autókat készíteni, mint amilyeneket eddig külön-külön gyártott a Toyota és a Subaru
  • Ötvözni a két vállalat erősségeit az összkerékhajtású modellek közös fejlesztése érdekében
  • A következő generációs Toyota GT86 és Subaru BRZ közös fejlesztése
  • A partnerség körének kiterjesztése az autóiparban tapasztalható mélyreható átalakulás miatti gondok leküzdéséhez
  • A Crosstrek Hybrid* mellett más Subaru-modellekre is kiterjeszteni a Toyota öntöltő hibrid elektromos rendszerének alkalmazását
  • Együttműködés az összekapcsolt járművek és az önvezetés területén

Az új szövetség keretében megvalósuló tőkebefektetés

Subaru részvények vásárlása a Toyota által: olyan mennyiségű részvény beszerzése, amennyivel a Toyota összesen 20 % szavazati jogot szerez a Subaruban (a 2019. március 31-i állapot szerint ez 24.289.500 Subaru részvény volt, ami 3,17 % szavazati jognak felel meg). A ma bejelentett, tervezett részvényvásárlás alapján a Toyota által megvásárolandó újabb részvényekkel a Toyota 16,83 % szavazati joga a Subaruban elérné a legalább 20 %-ot, ami által a Subaru várhatóan a Toyota társult vállalatává válik.
Toyota részvények vásárlása a Subaru által: akkora pénzösszegnek megfelelő részvénycsomag (akár 80 milliárd jen értékű) vásárlása, ami ahhoz kell, hogy a Toyota megvásárolhassa a a fent leírtak szerinti Subaru részvényeket.

„Az évszázadonként egyszer megtapasztalható, mélyreható átalakulás időszakában – még akkor is, ha a CASE megváltoztatja az autókat – a vezetés élvezete szerves része marad az autóknak, én pedig úgy gondolom, hogy ezt továbbra is meg kell őriznünk. Én magam is rallyversenyző vagyok, és az Imprezával végzett edzések eredményeként átélhettem a Subaru összkerékhajtási technológiájának csodáját. Eközben mi a Toyotánál mindent elkövetünk, hogy a Rally Világbajnokságon - egyebek mellett - összkerékhajtási technológiáinkat is tökéletesítsük. Vállalataink, melyeknek fő célkitűzése az élvezetes autóvezetés élménye, most szeretnék feltárni a még jobb autók gyártásának lehetőségeit. Olyan autókat szeretnénk alkotni, amelyek megfelelnek a CASE-korszak igényeinek. Ennek érdekében mélyítjük el kapcsolatunkat és ötvözzük erősségeinket.” – fogalmaz a mai megállapodással kapcsolatban a Toyota elnöke, Akio Toyoda.

„Vállalatunk és a Toyota immár 14 éves múltra visszatekintő szövetsége különböző területekre terjed ki. Ilyen például a termékfejlesztés, a gyártás és az értékesítés, valamint a munkaerő-csereprogramok sikere. Azzal, hogy kapcsolatunkat még egy lépéssel továbbvisszük és kölcsönösen tökéletesítjük technológiáinkat, magasabb szinten leszünk képesek megfelelni a CASE igényeknek és egyéb elvárásoknak. Arra törekszünk, hogy egyre jobb autókat gyártsunk. Az új megállapodás tovább erősíti azt az élményt is, amit a Subaru szlogenje így fogalmaz meg: 'Élvezet és nyugalom.’ Meggyőződésem, hogy vásárlóink imádni fogják a végeredményt." – teszi kozzá a Subaru elnöke, Tomomi Nakamura.