Kettős DNS: egyszerre szuperhatékony elektromos autó és hibrid a vadonatúj Toyota Prius

Kettős DNS: egyszerre szuperhatékony elektromos autó és hibrid a vadonatúj Toyota Prius
×

Üzenet

Nem megfelelően határozta meg a letöltendő anyag típusát.

Az elektromos forradalmat útjára indító első generáció bemutatása után 25 évvel bemutatott vadonatúj, ötödik generációs Prius leleplezésével kétszeresen is váratlant húzott a Toyota: az elképesztően látványos, mégis letisztult, és a Prius örökséget finoman tovább vivő dizájn és a modellben bemutatkozó minden korábbinál hatékonyabb plug-in hibrid elektromos hajtás még a sokat látott iparági szakértőket is meglepte. A minden tekintetben evolúciós fejlődésen átment Prius ugyanis Európában kizárólag plug-in hibridként lesz elérhető továbbfejlesztett akkucsomaggal, így egy szuperhatékony hibrid rendszert létrehozva. Az akár 69 kilométeres tisztán elektromos hatótávolság még hosszabb károsanyag-kibocsátás nélküli utazást kínál, a mindössze 19 g/kilométeres széndioxid-kibocsátásnak köszönhetően pedig különlegesen hatékony hibrid rendszerről beszélhetünk, kettős DNS-t kölcsönözve az úk Priusnak. Mindehhez a biztonság új szintje társul: a T-Mate és a legújabb generációs Toyota Safety Sense biztosítják az utasok és a forgalom többi szereplőjének nyugalmát a fejlettebb kockázatészlelésnek és az aktív biztonságnak köszönhetően.

A szemet gyönyörködtető, ötödik generációs Toyota Prius megnyitja a mérnöki innováció és a dinamikus formatervezés történetének következő, úttörő fejezetét, megőrizve a kihívásokkal teli megoldások megvalósításának büszke hagyományát. 1997-es bemutatása óta a Prius maradandó hatást gyakorolt a Toyota márkára és a világra egyaránt, köszönhetően az elektrifikáció hangsúlyozásának és a jövőbeli trendek félelmek nélküli előrevetítésének – így vált igazán hiteles ikonná az autózás világában. Az új generáció, amely Európában kizárólag plug-in hibridként lesz elérhető, megteszi a következő lépést ezen az úton.
A Toyota elkötelezett a karbonsemlegesség mellett, és az eredetileg a Prius képében kifejlesztett hibrid technológia továbbra is jelentősen hozzájárul a zéró károsanyag-kibocsátás felé vezető átálláshoz. Az új plug-in Prius megerősíti a Toyota többtechnológiás termékkínálatát, amely magában foglalja az akkumulátoros elektromos (BEV) és az üzemanyagcellás elektromos (FCEV) megoldásokat is, növelve a hatékonyságot és a maximálisan elérhető széndioxid-kibocsátás csökkentést.
Az új technológiák útkeresőjeként a Prius mindig is inspirálta más modellek jövőjét, és a legújabb generáció folytatja ezt az úttörő szellemet. Bemutatja a Toyota új generációs plug-in hibrid rendszerét, amely teljes körű fejlesztésen ment keresztül, így megnövelt teljesítményt, nagy kapacitású akkumulátort és kivételesen alacsony kombinált WLTP széndioxid-kibocsátást tud felmutatni – ez utóbbi 19 g/kilométert (a homologizációtól függően) jelent, ami a legalacsonyabb érték a Prius történetében. Valójában ez teszi a Priust egy kettős DNS-sel rendelkező autóvá: az elektromos hatótávolság kellően nagy ahhoz, hogy a legtöbb úton teljesen tiszta napi ingázást tegyen lehetővé, míg a hatékony hibrid rendszer rugalmasságot és a kényelmet biztosít a hosszabb távokra. Bármilyen utazásról beszélünk, legyen az egy rövid városi szakasz vagy egy hosszabb országúti kaland, az erősebb elektromotornak és a kétliteres erőforrásnak köszönhetően a 223 lóerős (164 kW) összteljesítmény erőteljes gyorsulást és kiváló reakciókat biztosít. A Prius híresen jellegzetes stílusát egy kupészerű sziluett emeli új, dinamikusabb szintre. Az autó azonnal vonzza a tekinteteket és erős érzelmi reakciókat vált ki. A Toyota New Global Architecture (TNGA) második generációs GA-C platformjára épül, amely csökkenti a súlyt és növeli a merevséget a magával ragadó vezetési élmény és a nyugodt utazás érdekében.

Menetteljesítmény: erre biztosan nem számítottál volna egy Priustól
Az új, ötödik generációs hibrid rendszer eddig nem látott szintre emelte a vezetési élményt a plug-in Prius esetében, miközben a nagyobb teljesítmény mellett nagyobb hatékonyságot is biztosít. A 2,0 literes TNGA motor 152 lóerős (112 kW) teljesítményt ad le, és az új, 163 lóerős (120 kW) első elektromotorral kombinálva 223 lóerős (164 kW) rendszerteljesítményt tesz lehetővé. A jelenlegi generáció 122 lóerős (90 kW) plug-in hibrid hajtásláncához képest a megnövelt teljesítmény erőteljes gyorsulást és kiváló reakciókat biztosít. Az új, 13,6 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátornak köszönhetően a tisztán elektromos hatótávolság 69 kilométer. A nagyobb energiasűrűségű cellák lehetővé teszik az akkumulátorcsomag optimális elhelyezését, hiszen immár elég kompakt ahhoz, hogy a hátsó utasülés alá beszerelhető legyen, lejjebb helyezve ezzel a súlypontot. A maximális hatékonyság érdekében opcionálisan tiszta energia is előállítható a tetőn elhelyezett napelemekkel. A napelemes tető minden nap 8 kilométernyi elektromos hatótávolságot tud generálni – vagy akár teljesen feltöltheti az akkumulátort, ha több napig parkol az autó.

Külső dizájn – a másik nagy meglepetés
Az ikonikus ékforma – amely a második generáció óta a Prius jellegzetessége – tovább fejlődött, és elegáns, modern vonalakat kapott. Sima, karcsú sziluettet kapott az autó, amelyet a teljes magasság 50 milliméteres csökkentésével, a tető csúcspontjának hátra tolásával és a nagyobb átmérőjű, akár 19” gumiabroncsokkal értek el a tervezők. A felesleges formákat és vonalakat elvetették, így csak az egyszerű és letisztult, a levegő természetes áramlása által ihletett formaterv maradt. A jellegzetes vonásokat az előző generációhoz képest 50 milliméterrel hosszabb tengelytáv erősíti, ugyanakkor a teljes hossz 46 milliméterrel, 4599 milliméterre csökkent. Az elődjénél 22 milliméterrel szélesebb új Prius kiállása dinamikus, az elején pedig a kalapácsfej-motívumot használva elegánsan integrálták a lámpákat, amelyek még inkább kiemelik a jellegzetes formát. A hátsót egy háromdimenziós, vízszintes fénycsík teszi látványossá, amely a progresszív dizájnt hangsúlyozza, és a merész Prius logóra irányítja a figyelmet.

Belső formavilág – a letisztultság maga
A tágas belső a vezetési élményt és az izgalmakat ötvözi, az új „Island Architecture” segítségével pedig letisztult és szellős belső teret biztosít, három zónára osztva: az utastérre, a vezetőtérre és a lebegő műszerfalra. A vezető és az utasok számára egyaránt kiváló helykínálatot biztosít az utastér, amely stílusos, kiváló minőségű anyagokból épült, harmonikus hangsúlyokkal, amelyek kiemelik a dinamikát, és a céltudatosság érzését keltik. A vezetőtér a 7” TFT LCD kijelző köré épül, amely közvetlenül a látómezőben helyezkedik el, és növeli a biztonságot azáltal, hogy a vezető szemét az úton tartja. Az új kialakítású műszerfal az utastér kényelmét és a letisztult elrendezést helyezi előtérbe, valamint minimálisra csökkenti a zavaró tényezőket a vezető kilátását, a használhatóságot és a megjelenést tekintve. Egyesíti a diszkrét, alsó középső képernyőt és a légkondicionáló kezelőszerveit, míg a hangulatvilágítást a Toyota Safety Sense rendszerei is használják, méghozzá a színek megváltoztatásán keresztül.

Kiemelkedő biztonság a T-Mate rendszernek hála
Amellett, hogy a teljesítmény, a hatékonyság és az esztétika tekintetében felülmúlja az elvárásokat, az új Prius a biztonságot is kiemelten kezeli. A kockázatészlelés és az aktív biztonsági funkciók minden eddiginél szélesebb skáláját kínálja a Toyota T-Mate rendszernek köszönhetően. Ez magában foglalja a Toyota Safety Sense (TSS) legújabb generációját, amely immár kényelmesen frissíthető az over-the-air, azaz vezeték nélküli online technológián keresztül is. A továbbfejlesztett elülső kamera érzékelője megduplázza az észlelési távolságot, valamint szélesebb oldalsó és függőleges nézettel rendelkezik, így lehetővé téve a közeli tárgyak korábbi észlelését, valamint a potenciális veszélyek szélesebb körének azonosítását – beleértve a motorkerékpárokat és az út menti tárgyakat. Az elülső oldalsó radarérzékelők támogatják az ütközést megelőző rendszert, a sávkövető asszisztenst és az elülső keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszert is. Ennek a megnövekedett érzékelési tartománynak köszönhetően továbbfejlődött az ütközést megelőző rendszert, így a riasztások immár a motorkerékpárokra és a szembejövő járművekre is kiterjednek a hatékonyabb jármű- és gyalogosfelismerés mellett. Az új kereszteződés asszisztens párhuzamosan reagál a szembejövő forgalomra és a kereszteződésen áthaladó járművekre, valamint észleli az átkelő gyalogosokat amikor a jármű kanyarodik. A járművezetőt az új proaktív vezetési asszisztens figyelmezteti a potenciális veszélyekre, és támogatja azok elkerülését. A rendszer az akadályfelismerő asszisztens, a kormányzási asszisztens és a lassítási asszisztens segítségével a kormányzásban és a lassításban is segít, ha a távolban szembejövő tárgyat észlel. A lassítási asszisztens intelligensen, a közeledő kanyarok ívéhez vagy az autó előtt haladó forgalomhoz igazítva lassítja a járművet amikor felengedi a gázpedált. A kormányzási asszisztens érzékeli a közelgő útirányt, és a kényelmesebb kanyarodáshoz igazítja a szervokormány erősségét.

A hibridek történetének következő fejezete
A Prius minden tekintetben nagy utat tett meg 1997-es bemutatása óta, és az ötödik generáció új szintre emeli ezt az örökséget, miközben az úttörő technológia megvalósításának filozófiájára és a Toyota szebb jövő iránti elkötelezettségére épít. Az eredeti Prius a világ első sorozatgyártású hibrid járműveként indította útjára az elektrifikációt, és az alkalomhoz illő „Éppen időben a 21. századhoz” felirattal dobták piacra. Eleinte a különös szedán felépítésének köszönhetően tudta rögtön felkelteni a szemlélődők figyelmét. Közelebbről megvizsgálva azonban nem a formái, hanem az új hibrid technológiája volt az igazán kiemelkedő. A speciálisan tervezett VVT-i 1,5 literes benzinmotor és a kompakt, nagy nyomatékú villanymotor a már létező, hasonló méretű autókéval közel azonos menetteljesítményeket biztosított, de feleakkora üzemanyag-fogyasztással és széndioxid-kibocsátással. Ezek a számok segítettek abban, hogy a Prius 1997–1998-ban az Év Japán Autója cím győztese legyen, mielőtt 2000-ben világszerte megkezdődött a típus exportja. A modell gyorsan szoros kapcsolatot alakított ki a környezettudatos fogyasztókkal Európában és az Egyesült Államokban egyaránt. A teljesen új, második generációs Priust 2003-ban mutatták be, és aerodinamikai szempontból új mércét állított fel ultraalacsony, 0,26-os légellenállási együtthatójával és ikonikus ékformájával, amelyet az ötajtós ferdehátú felépítésre való átállás eredményeként ért el. Ez a generáció 2005-ben elnyerte az Európa Év Autója címet is. A hibrid technológia gyorsan fejlődött, és a második generációs Prius új Toyota Hybrid System II hajtáslánca 15 százalékkal jobb hatásfokot és 50 százalékkal nagyobb teljesítményt ért el az elektromos motor tekintetében, amelyet ezúttal a teljesítmény és a hatékonyság növelésére használtak. A továbbfejlesztett, alacsonyabb tömegű, de megnövelt teljesítményű akkumulátorcsomag lehetővé tette, hogy a Prius először képes legyen kizárólag elektromos energiával hajtani. Az eredeti küldetéséhez méltón – amely egy új vezetési stílus létrehozása volt – a második generációs Priusnak köszönhetően a Toyota hibrid eladásai átlépték az 1 milliós határt, és emellett a modell jelentős hatást gyakorolt a károsanyag-kibocsátás csökkentésére is világszerte. A Toyota hibridek vezető szerepét 2009-ben tovább erősítette a harmadik generációs Prius, amely a világ műszakilag legfejlettebb „átlagautójaként” mutatkozott be, további 10 százalékkal növelve az üzemanyag-hatékonyságot és 14 százalékkal csökkentve a széndioxid-kibocsátást. Mindezt a még alacsonyabb légellenállási együtthatónak, a nagyobb, 1,8 literes motornak és az újratervezett villanymotornak köszönhetően tudott elérni. A vásárlók immár zökkenőmentesen, stresszmentesen élvezhették a hibrid vezetést az új Prius modellekben is az erősebb lítium-ion akkumulátorok jóvoltából. A 2012-ben Európában az egyik legelső plug-in hibridként bemutatott Prius Plug-in külső áramforrásról is tölthető lett, így a vezetők a hibrid rendszer megnyugtató jelenlétével és megbízhatóságával élvezhették a teljesen elektromos autózás előnyeit. 25 kilométeres elektromos hatótávjával és kategóriaelső hatékonyságával az első Prius Plug-in Hybrid új mércét állított fel a mobilitás terén. A Prius a negyedik generációval folytatta a Toyota útkereső szerepét a hibrid technológiában és azon túl is. Az újdonságot 2015-ben mutatták be, mint az első olyan járművet, amely a Toyota New Global Architecture (TNGA) platformot használja. A TNGA hozzájárult ahhoz, hogy a Priust és sok későbbi modellt még élvezetesebbé tegyen azáltal, hogy alacsonyabban van a súlypontja, így vonzóbb vezetési pozíciót és kisebb oldaldőlést biztosít. A jobb reakciókat és irányíthatóságot többek között a nagy szilárdságú acél használata eredményezte, amely a negyedik generációs Prius karosszériáját 60 százalékkal merevebbé tette elődjénél. A negyedik generációs modell újabb mérnöki mérföldkőhöz érkezett. Új motorja soha nem látott, 40 százalékos maximális termikus hatásfokot produkált, ami a tömeggyártású benzinmotorok addig elért legmagasabb értéke volt. Bemutatásra került egy új plug-in hibrid változat is, 45 kilométeres elektromos hatótávval, amely a WLTP ciklus szerint kilométerenként mindössze 28 gramm széndioxidot bocsátott ki. Az ilyen műszaki áttörések szerves részét képezik a Priusnak, amely a Toyota vezető szerepét jelképezi az elektrifikáció terén. 25 év elteltével – amióta a Prius első ízben útjára indította a hibrid technológiát – az Európában újonnan eladott Toyota járművek többsége immár hibrid, míg az elektrifikált Toyota modellek összesített értékesítése világszerte meghaladta a 21 millió darabot. Csak a Prius hibrid és plug-in hibrid változataiból több mint 5,05 millió példány kelt el.

Az egyedülálló Prius történet következő fejezete pedig akkor kezdődik majd, amikor 2023 közepén az ötödik generációs, plug-in hibrid Prius bemutatkozik Európában.